Mindannyian a békét és a harmóniát keressük, hiszen ezek hiányoznak életünkből. Időről időre mindnyájan megtapasztaljuk a zaklatottságot, az ingerültséget, a diszharmóniát. Amikor ezektől a bajoktól szenvedünk, nem zárjuk magunkba a nyomorúságot, hanem gyakran másokra is kiterjesztjük. A boldogtalanság átjárja a szenvedő személy környezetét, és azokat is befolyásolja, akik kapcsolatba kerülnek egy ilyen emberrel. Nyilvánvaló, hogy ez nem egy kellemes életmód.

Békében kellene élnünk önmagunkkal és a környezetünkkel. Végül is az ember társas lény. Társadalomban kell élnünk és tudnunk kell egymást kezelni. De hogyan tudnánk békében élni? Hogyan maradhatnánk belső harmóniában és hogyan tarthatnánk fenn a békét és harmóniát magunk körül, hogy mások is békében és harmóniában élhessenek?

A nyomorúságtól való megszabaduláshoz ismerni kell annak alapvető indítékát, a szenvedés okát. Ha kutatjuk a problémát, világossá válik, hogy valahányszor negativitást fejlesztünk ki vagy szennyezést hozunk létre a tudatunkban, szükségszerűen boldogtalanná válunk. Negativitás, mentális szennyeződés vagy tisztátalanság az elmében nem fér össze a békével és a harmóniával.

Hogyan kezdjük kialakítani a negativitásokat? Ezt megint csak a vizsgálódás teszi világossá. Boldogtalanná válunk, ha valaki nekünk nem tetszően viselkedik, vagy valami olyasmi történik, amit nem szeretnénk. Ha nemkívánatos dolgok történnek, akkor feszültek leszünk. Kívánt dolgok nem történnek meg, nehézségek állnak útunkba és megint csak feszültség keletkezik belül, csomókat kötünk magunkban. Az ember élete során mindig történnek nem kívánt dolgok, a kívánt dolgok vagy megtörténnek vagy nem, és ennek a reagálásnak, vagyis gordiuszi csomók kötésének folyamata az egész tudatot és fizikai szervezetet annyira feszültté teszi és annyira eltölti negativitással, hogy az egész élet nyomorúságossá válik.

A probléma megoldásának egyik módja, ha elintézzük, hogy semmi nemkívánatos ne történjen és minden a vágyainknak megfelelően történjen. Ehhez vagy nekünk vagy valaki másnak, aki segít nekünk, olyan hatalommal kell rendelkeznie, hogy elintézze, hogy a nemkívánatos ne történjen meg, amit kívánunk az pedig történjen meg. De ez nem lehetséges. Nem létezik olyan ember a földön, akinek kívánságai mindig teljesülnek, akinek az életében minden a vágyainak megfelelően történik és semmi nem kívánt nem következik be. Folyamatosan történnek vágyainkkal és kívánságainkkal ellentétes dolgok. Felmerül a kérdés, hogyan állíthatnánk meg vak reakcióinkat, amikor nekünk nem tetsző dolgokkal szembesülünk? Hogyan kerülhetnénk el a feszültség kialakítását, hogyan maradhatnánk békések?

Indiában és más országokban bölcs, szent emberek tanulmányozták a múltban ezt a problémát - az emberi szenvedés problémáját - és találtak rá megoldást. Ha nemkívánatos dolog történik és mi harag, félelem vagy más negativitás létrehozásával reagálunk, akkor amint lehet valami másra kell terelnünk a figyelmünket. Például álljunk fel, vegyünk egy pohár vizet, és ivás közben azt tapasztaljuk, hogy a harag nem növekszik tovább, sőt csökkenni fog. Vagy kezdjünk számolni: egy, kettő, három, négy, vagy ismételgessünk egy szót, kifejezést, mantrát, vagy egy istenség vagy szent ember nevét, akiben hiszünk. Figyelmünk ezáltal elterelődik és bizonyos fokig megszabadulunk a negativitástól és a haragtól.

Ez a megoldás sokat segített; valóban működött. Ma is működik. Gyakorlásával a tudat megszabadul az idegességtől. Ez a megoldás azonban csak a tudatos szinten működik. Azáltal, hogy figyelmünket valami másra tereljük, a negativitásokat elnyomjuk a tudatalattiba és ott hozzuk létre ugyanazt a szennyeződést, sőt megsokszorozzuk. A felszínen béke és harmónia van, de a tudat mélyén az elnyomott negativitás szunnyadó vulkánját hozzuk létre, ami előbb-utóbb heves robbanásban törhet ki.

A belső igazság más keresői még tovább mentek a kutatásban, és a tudat meg a test valóságának önmagukban való megtapasztalásával felismerték, hogy a figyelem elterelése csupán a probléma elől való megfutamodás. A menekülés nem megoldás; szembe kell nézni a problémával. Amikor a tudatban negativitás jelenik meg, azt egyszerűen szemlélni kell, szembe kell nézni vele. Amint elkezdjük megfigyelni a mentális szennyeződést, veszíteni kezd erejéből és lassan elsorvad.

Ez jó megoldás; elkerüli mindkét szélsőséget - az elnyomást és a szabadjára engedést is. A tudatalattiba való eltemetés nem irtja ki a negativitást, ami megnyilvánulhat káros tettekben és beszédben és további problémákat okoz. A puszta megfigyeléssel a tudati szennyeződés elmúlik és megszabadulunk tőle.

Ez csodálatosan hangzik, de valóban hasznos? Nem könnyű szembesülni saját hibáinkkal. Amikor a harag felbukkan, olyan hamar felülkerekedik rajtunk, hogy észre sem vesszük. A harag hatása alatt olyanokat teszünk és mondunk, amivel ártunk magunknak és másoknak. Később, amikor a harag elmúlik, sírva fakadunk, megbánunk mindent és elnézést kérünk ettől vagy attól a személytől vagy Istentől: „Jaj, hibáztam, kérlek bocsáss meg!” Legközelebb, egy hasonló szituációban viszont ugyanilyen módon reagálunk. A folytonos megbánás egyáltalán nem segít.

A probléma az, hogy nem vagyunk tudatában a negativitás kezdetének. A tudatalatti mélyéről indul, és mire eléri a tudatos szintet, olyan erőre tesz szert, hogy felülkerekedik rajtunk és nem vagyunk képesek megfigyelni.

Mondjuk, alkalmazok egy személyi titkárt, hogy bármikor, ha jön a harag, figyelmeztessen: „Uram, figyeljen, jön a harag!” Mivel nem tudhatom, mikor jön a harag, három titkárt kell felvennem három műszakra, akik 24 órán át dolgoznak. Mondjuk megtehetem, és jön a harag. Amint a titkár figyelmeztet, hogy „Uram, figyeljen, jön a harag!”, az első dolgom az lesz, hogy rendreutasítom: „Te bolond, azért fizetlek, hogy kioktass engem?” Elkap a düh és semmilyen jó tanács nem segít.

Tegyük fel, hogy a bölcsesség kerekedik felül és nem szidom le. Helyette azt mondom: "Köszönöm szépen. Most ugye le kell ülnöm és figyelni a haragot." Lehetséges ez? Amint behunyom a szemem és elkezdem szemlélni a haragot, azonnal a harag tárgya jelenik meg a tudatomban, a személy vagy az incidens, ami miatt dühös lettem. Ekkor viszont nem a haragot magát szemlélem, hanem csupán az érzés külső kiváltó okát. Ez csak tovább fokozza haragot, ezért nem megoldás. Nagyon nehéz valamilyen elvont negativitás, elvont érzelem megfigyelése az azt előidéző külső tényezőtől elkülönítve.

Mindazonáltal valaki, aki elérte a végső igazságot, talált egy igazi megoldást. Felismerte, hogy amikor valamilyen szennyeződés jelenik meg a tudatban, egyidejűleg két dolog történik a fizikai szinten. Az egyik, hogy légzésünk elveszíti normális ritmusát. Erősebben kezdünk lélegezni, amikor negativitás jelenik meg a tudatunkban. Ezt könnyű megfigyelni. Finomabb szinten pedig biokémiai reakció indul be a testben, ami testi érzetként nyilvánul meg. Minden tudati szennyeződés valamilyen érzetet hoz létre testünkben.

Ez egy praktikus megoldást nyújt. Egy átlagember nem képes absztrakt tudati szennyeződéseket - absztrakt félelmet, haragot vagy szenvedélyt megfigyelni. De megfelelő tréninggel és gyakorlással nagyon könnyen megfigyelhetjük a légzést és a testérzeteket, amelyek egyaránt közvetlenül kapcsolódnak az tudat szennyeződéseihez.

A légzés és a testérzetek kétféle módon segítenek. Először is, olyanok lesznek, mint a személyi titkáraink. Amint szennyeződés bukkan fel az tudatban légzésünk szabálytalan lesz és elkezd kiabálni: "Figyelj, valami elromlott!" És a légzést nem tudjuk leszidni, el kell fogadnunk a figyelmeztetést. Hasonlóan, a testérzetek is azt mutatják, hogy valami elromlott. Miután megkaptuk a figyelmeztetést, elkezdhetjük figyelni a légzést és a testérzeteket, és nagyon hamar észrevesszük, hogy a negativitás elmúlik.

Ez az test-tudat jelenség olyan, mint az érem két oldala. Az egyik oldalon a tudatban megjelenő gondolatok és érzelmek, a másik oldalon pedig a légzés és a testérzetek vannak. Bármilyen gondolat vagy érzelem, bármilyen tudati szennyeződés megjelenése azonnal megnyilvánul a légzésben és a testérzetekben. Ezáltal, a légzést és a testérzeteket figyelve valójában a tudat szennyeződését szemléljük. Ahelyett, hogy elfutnánk a probléma elől, szembenézünk a valósággal ahogyan az van. Ennek eredményeként azt tapasztaljuk, hogy a szennyeződések veszítenek erejükből; már nem uralkodnak rajtunk úgy, mint korábban. Ha kitartóak vagyunk, végül teljesen eltűnnek, és egy békés és boldog életet kezdünk élni, egyre jobban megszabadulva a negativitásoktól.

Ily módon az önvizsgálat technikája a valóságot két aspektusból mutatja meg nekünk, kívülről és belülről. Korábban mindig csak kifelé néztünk, elmulasztva a belső igazságot. Mindig kívül kerestük boldogtalanságunk okát, mindig mást hibáztattunk és megpróbáltuk megváltoztatni a külső valóságot. Nem voltunk tudatában a belső valóságnak, ezért soha nem értettük meg, hogy a szenvedés oka belül van, a kellemes és kellemetlen testérzetekkel szembeni vak reakcióinkban.

Most viszont a gyakorlással láthatjuk az érem másik oldalát is. Tudatában lehetünk a légzésünknek és annak is, ami belül történik. Bármi legyen is az, légzés vagy testérzet, megtanuljuk egyszerűen csak megfigyelni, tudatunk egyensúlyának elvesztése nélkül. Nem reagálunk többet és nem sokszorozzuk meg a szenvedésünket, hanem engedjük, hogy a szennyeződés megnyilvánuljon és elmúljon.

Minél többet gyakorolja valaki ezt a technikát, annál gyorsabban oldódik a negativitás. A tudat fokozatosan megszabadul a szennyeződésektől és megtisztul. A tiszta tudat pedig mindig tele van szeretettel - mindenki más iránti önzetlen szeretettel; mások gyengeségei és szenvedései iránti együttérzéssel; mások sikere és boldogsága iránti örömmel; higgadtsággal minden helyzetben.

Amikor valaki eljut erre a szintre, akkor a teljes életvitele megváltozik. Többé már nem lehetséges, hogy olyat mondjon vagy cselekedjen, ami mások békéjét és boldogságát megzavarja. Ehelyett a kiegyensúlyozott tudat nem csupán békéssé válik, hanem az őt körülvevő légkört is béke és harmónia járja át, és ez hatással lesz másokra is, segít másoknak is.

Ha megtanulunk kiegyensúlyozottak maradni mindenféle belső tapasztalat közepette, képesek leszünk a külső szituációktól való függetlenség kifejlesztésére. De ez a függetlenség nem menekülés a világ problémái elől, vagy közömbösség azokkal szemben. A Vipassanát rendszeresen gyakorlók sokkal érzékenyebbé válnak mások szenvedése iránt, és minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy enyhítsék mások szenvedését – minden ingerültségtől mentesen, telve szeretettel, odaadással és higgadtsággal. Megtanulják a szent egykedvűséget – azt, hogy hogyan legyenek teljesen elkötelezettek, maximálisan segítőkészek, miközben fenntartják tudatuk kiegyensúlyozottságát. Ily módon békések és boldogok maradnak, miközben mások békéjén és boldogságán munkálkodnak.

Ez az, amit a Buddha tanított: az élet művészete. Ő soha nem hozott létre, nem tanított semmilyen vallást vagy „izmus”-t. Soha nem utasította követőit szertartások, rituálék, vagy üres formalitások gyakorlására. Azt tanította, hogy a belső valóság megfigyelésével szemléljük a természetet úgy, ahogy van. Tudatlanságunkból fakadóan úgy reagálunk a dolgokra, hogy ártunk magunknak és másoknak. Miután felébred bennünk a bölcsesség - vagyis úgy szemléljük a dolgokat, ahogy azok valójában vannak -, a reagálás szokása megszűnik. Amikor abbahagyjuk a vak reagálást, képesek leszünk a igazi cselekvésre, egy kiegyensúlyozott, igazságot látó és értő tudatból származó cselekvésre. Az ilyen cselekvés csak pozitív, kreatív, magunkat és másokat segítő lehet.

Mégis mi szükséges a régi bölcsek által tanácsolt “ismerd meg önmagad” megvalósításához? Ismernünk kell önmagunkat nem csupán intellektuálisan az ideák és elméletek birodalmában, és nem pusztán a hit és érzelmek szintjén, egyszerűen elfogadva, amit hallottunk vagy olvastunk. Az ilyen tudás nem elegendő. A valóságot a tapasztalás szintjén kell ismernünk. Ezen test és tudat jelenség valóságát kell közvetlenül megtapasztalnunk. Egyedül ez lesz segítségünkre abban, hogy megszabaduljunk a a szenvedéstől.

Belső valóságunk ezen, közvetlen megtapasztalását, az önvizsgálat ezen technikáját hívják Vipassana meditációnak. Buddha idejében az ősi indiai nyelven a passana szó a hagyományos módon való látást jelentette, vagyis nyitott szemmel látni. A Vipassana jelentése viszont, úgy megfigyelni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak, nem pedig amilyennek látszanak. Addig kell elmélyednünk a látszólagos valóságban, amíg el nem jutunk az egész pszicho-fizikális struktúránk végső igazságához. Amikor ezt az igazságot megtapasztaljuk, megtanuljuk megszüntetni a vak reakciókat és az újabb negativitások létrehozását - és a régiek természetes módon, fokozatosan eltűnnek. Megszabadulunk a szenvedéstől és megtapasztaljuk a valódi boldogságot.

A Vipassana tanfolyamon adott képzés három lépcsőből áll. Az első, hogy tartózkodni kell minden, mások békéjét és harmóniáját zavaró szóbeli és fizikai cselekedettől. Nem szabadulhatunk meg a tudat szennyeződéseitől, amíg olyan dolgokat cselekszünk a test és beszéd szintjén, amelyek megsokszorozzák ezeket a szennyeződéseket. Ezért a gyakorlás elengedhetetlen első lépése egy erkölcsi kódex betartása. A tanítvány vállalja, hogy nem pusztít el élőlényt, nem lop, nem folytat helytelen szexuális magatartást, nem hazudik és nem használ tudatmódosító szereket. Ezektől a cselekedetektől való tartózkodással elősegítjük tudatunknak a továbbhaladáshoz szükséges lecsendesítését.

A következő lépés a féktelen tudat feletti némi uralom kifejlesztése azáltal, hogy megtanítjuk egy konkrét dologra, mégpedig a légzésre összpontosítani. A figyelmet minél hosszabb időn keresztül a légzésre kell összpontosítani. Ez nem légzőgyakorlat, nem szabad a légzést szabályozni, hanem úgy kell megfigyelni a légzést, ahogyan az éppen történik: ahogy a levegő beáramlik és ahogy kiáramlik. Ily módon a tudat tovább csendesedik és nem uralják el intenzív negativitások. Egyidejűleg összpontosítjuk a tudatot, ami így élesebbé és koncentráltabbá válik, alkalmasabbá a belső munka elvégzésére.

Ez a két kezdeti lépés, a morális élet és a tudat kontrollja önmagában is nagyon szükséges és hasznos, ugyanakkor a negativitások elfojtásához vezetnek, ha nem tesszük meg a harmadik lépést: az tudat megtisztítását a szennyeződésektől a saját természetünkben való elmélyedés útján. Ez a Vipassana: a saját belső valóságunk megtapasztalása a folytonosan változó test-tudat jelenség testérzetekben megnyilvánuló, módszeres és higgadt megfigyelésének segítségével. Ez a Buddha tanításának betetőzése: öntisztítás önmegfigyelés segítségével.

Ezt mindenki gyakorolhatja. Mindenki szembesül a szenvedés problémájával. Ez olyan univerzális betegség, ami univerzális gyógymódot igényel, vallástól függetlent. Amikor valaki a haragtól szenved, az nem buddhista harag, hindu harag vagy keresztény harag. A harag az harag. Amikor pedig valaki a harag következtében zaklatott lesz, az nem keresztény, zsidó, vagy muszlim zaklatottság. A betegség univerzális. A gyógymódnak is univerzálisnak kell lennie.

A Vipassana ilyen gyógymód. Senki sem fogja a mások békéjét és harmóniáját tiszteletben tartó erkölcsi kódexet kifogásolni. Senki sem fogja kifogásolni a tudat irányításának kifejlesztését. Senki sem fogja kifogásolni a belsőnkbe való betekintés kifejlesztését, ami lehetővé teszi a tudat negativitásaitól való megszabadulást. A Vipassana univerzális ösvény.

A belső igazság megfigyelése által a valóságot úgy figyeljük meg ahogy az valójában van - így közvetlenül, tapasztalás útján ismerjük meg önmagunkat. A gyakorlás során az ember megszabadítja magát a tudati szennyeződések által okozott szenvedéstől. A durva, külső, látható igazságtól befelé hatolva a test és tudat végső igazsága felé. Majd ezt is meghaladva megtapasztaljuk a testen és tudaton, időn és téren, valamint a feltételekhez kötöttség viszonylagosságán túli igazságot: a minden szennyeződéstől, minden tisztátalanságtól, minden szenvedéstől való teljes megszabadulás igazságát. Bármilyen nevet is adunk ennek a végső igazságnak, nem számít; ez a végső cél mindenki számára.

Tapasztalja meg mindenki ezt a végső igazságot! Szabaduljon meg minden ember a szenvedéstől! Élvezze mindenki az igazi békét, az igazi harmóniát, az igazi boldogságot!

LEGYEN MINDEN LÉNY BOLDOG!